Soma-film A daltulajdonos
Portréfilm szövegkönyve dalok nélkül
Rendezte Somogyi G. György
Hetvenes
évek vége, nyolcvanas évek eleje
Ezerkilencszázhatvanhétben
elindultam otthonról.
Stoppal.
Nem volt
menyasszony, feleség.
Csak úgy
mentem.
Útközben
találkoztam mindenféle csavargóval.
Hónuk alatt
fényképezőgép volt.
Könyveket
szorongattak.
Vitatkoztak
a művelődési házakban, az akkor induló klubmozgalomban.
Együtt
bementünk templomokba, megnéztük a festményeket, freskókat.
Megnéztük a
szobrokat s régi falvakat kerestünk meg.
Amikor
vitatkoztunk, roppant fontos dolgokról vitatkoztunk, arról, hogy mi jutott
nekünk ebből a népből, ebből az országból.
Melyek
voltak azok a fontos dolgok, amelyekért szót kell emelnünk
És nagyon
érzem még ma is,
Hogy ők
voltak azok, akik segítettek nekem,
ők, a hasznos
csavargók.
A ma 30-37
évesek csodálkozva néznek körül....
csodálkoznak
a beletörődő sorsokon,
a
betagozódás csapdáin,
és
csodálkoznak a füstbe ment terveken és álmokon.
A
pesszimisták között lelkes vagyok, a lelkesek között optimista lettem.
Akár a mesékben:
csak az
utazás segített túljutnom a problémákon.
Amíg módom
van rá, találkozom a költőkkel, akiknek verseit énekelem.
A könyvekbe
belepréselt gondolatot vérrel újjászülni roppant felelősség.
Ezért
elviszem a még élő költőknek azokat a verseket, amiket megzenésítettem.
Így
találkoztam Buda Ferenccel, Ratkó Józseffel, Kiss Benedekkel, még Nagy
Lászlóval, Szécsi Margittal és még ki tudja hány költővel, a ma élő kezdő,
fiatal költőkkel.
És a
határainkon túl is megkerestem Gál Sándort, Tőzsér Árpádot, Kulcsár Ferencet...
vagy a Romániában élő többieket.
Az igazság,
hogy az anyanyelvi költészet, egy népnek, mint minden népé, lázít, símogat,
nyugtat és gondjainkra orvosságot ad.
Ezért
szeretem a verseket énekelni, ezért szeretem mások gondolatait fölidézni akár
dalban, akár csak elmondva egy-egy írást.
A felnőtté
válás, a döntések sora nagy felelősség. Ez megkeményíti az embereket.
Vannak,
akik döntések nélkül élnek, nem választanak...
Helyettük
döntünk, helyettük választunk.
Miattuk
énekelek.
A politikai
szűklátókörűség idegesít egy cseppet, miattuk is énekelek.
Magányos
hősök között élünk.
Ezek a
magányos hősök mi vagyunk a mindennapokban.
Mi vagyunk
a svejkek,
mi
vagyunk a gulliverek,
a mindent
túlélők,
a mindent
megismerni akarók.
A
forradalmárok mi vagyunk,
hiszen
teremtő ösztönök élnek bennünk, emberi teremtő ösztönök
és ezek az
ösztönök mindenféle elnyomás ellen tiltakoznak.
Az
értelmetlen halál, a megalkuvás, a ki nem mondott szó, az igazságtalanság
mindig felháborít. Ezek ellenében keresem értelmes életet, a szeretetet, a
jóságot.
Az erőszak
minden formája megfélemlít.
Az nem
igaz, hogy az utánunk következő nemzedék fogyasztásorientált,
történelem-nélküli, arctalan, csellengő, hit-nélküli. Ha ilyenek, akkor mi
tettük ilyenné őket.
Mindig
törtem a fejem azon, hogy hogyan vállalhatja az ember, hogy mások helyett
kimondjon valamit.
Ehhez három
tényező kell:
egy - az
egyén, aki vállalja, hogy kimondja...
egy valaki,
aki fogadja ezt...
és a
társadalom, amelyik megengedi.
Ez nagyon
nehéz dolog, mert nem biztos, hogy összejön az anyag valakiben:
hogy
vállalja valakik helyett...
és nem
biztos, hogy a társadalom, amiben a közösségek élnek, ehhez hozzájárulna.
Az én
eszközöm a dal, a megzenésített vers, a politikai ének.
Ezek
összejöttek nálam.
Másoknál más
eszközök jönnek össze.
Az én
dolgaimhoz hozzájárultak kortársaim.
Ezért
tehetem meg azt, amit megteszek.