FEKETE TÁBLA
A XXI. század fő feladata lesz átgondolni a XIX. és a XX. század haladásba vetett hitének és szorgalmának minden szennyét felfedezni, összeszedni és baleset-mentesen eltakarítani. Természetesen mindig voltak, akik az ilyen munkát piszkos, zajos, büdös munkafolyamatoknak látták és ellenezték. Mindig voltak, akik az eltakarítókra azt mondták: ellene vannak a haladásnak!
Haladásnak nevezték nagyeszű emberek a lakótelepeket. Akik ezt kitalálták, kimondták, felépíttették lehet, hogy nem is laktak még olyan házban, ahol saját családjukon kívül más is lakott volna. Ezért azon sem csodálkozhatunk, hogy a Föld túlnépesedése és a szociális kapcsolatok túlkínálata ellen "embertelen" módon védekezünk. Agresszívek vagyunk, magyarán erőszakosak, kihívóak, rámenősek lettünk, vagy éppen ennek ellenkezője, amely nem az agresszió ellentéte, hanem a teljes önfeladás, ami személyiségünk elleni totális jogtalan támadás.
Magyarországi túlnépesedésről nem beszélhetünk, hiszen egyre kevesebben vagyunk. A szűk térben való élet lehetetlenségeinek összezsúfolódás érzetét az együttélés fonákságaiban, egyenlőtlenségeiben kell keresnünk. A városokba, az iparba menekült emberek sokasága nem tanulta meg, legalábbis nehezen szokta meg az újat, a más életvitelt, életformát: az együtt élő városi polgárok szokásait.
A nemzetközi gazdasághoz igazított termelési típus bevezetése, a valóságos igényektől távoli tervgazdálkodás célja, céljai hamis jövőképet alakítottak ki a városlakóvá, munkássá átformált falusi lakosságból.
A népiskolák alapértelmezésében megfogalmazott helyzet megváltozott. A templomok kiürültek, nemcsak azért, mert az egyházi gyülekezetek vezetőit üldözték. A lelkek nem kapták meg a vigaszt, gyermekeik fejlődését nem tudták követni, a család tagjai szem elől tévesztették egymást. Tulajdonosi tudatukat elveszítették. Olyan közösség tagjai lettek, ahol más normák, más közösségi kötelezettségek szabták meg mindennapjaikat. Beszűkült életterületük a túlnépesedés érzetét okozta bennük.
Az egykézés problémakörét már felvető dolgozatok leírták és részben feldolgozták és leírták azt is, hogy milyen lett a megváltozott életkörülmények közé került falusi ember. A városi ember sem cselekedett másként azokban az egykézéses időkben, mert az örökség városon még oszthatatlanabb. A polgár tulajdonosi tudata és a faluközösségtől elszakított birtokosi érzület között a különbség soha nem tűnt el és ha mégis, mindkettő csak erejéből és minőségéből veszített. A falusi közösség tagjai nem vihették magukkal a magukteremtette kulturális és szociális környezetet.
A városi polgárnak meg kellet osztania évszázados harcának vívmányait. A biztosítottság önkormányzati, egészségügyi és hatósági feltételeket megfizető városi ember családi és lakóközösségének túldimenzionált biztonságát kellet feladnia az új környezetbe költözött, költöztetett családokkal. Ők is biztonságra vágyódtak. A már meglévő biztonságot kellett megosztania a városi polgárnak.
A politikai rendszerek megváltozásai sem tették polgárrá - több generáció után sem - a városlakóvá tett falusi embert. Ennek hatása és ennek következménye: a városi polgár veszített urbánusságából. Mindketten vesztettek.
Ez a vesztes-tudat formálta őket agresszívvé és bizalmatlanná. Az agresszió egyik alapja, kiindulási helyzete a bizalmatlanság, amely mételyként ül a lelkeken és szül ezer indulatot. Ezek az indulatok, amelyek feloldására több generáció élete is kevés volt, tették tönkre a család, a közösségek életét. Ennek semmi köze a népi és urbánus ellentéthez, ez a népet, nemzetet nem ismerő intézkedések, határozatok mögött álló politikusok, gazdasági vezetők embertelensége miatt alakult így.
Megoldás: Tartsunk nagyobb távolságot egymás közt, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz!
Dinnyés József
A XXI. század fő feladata lesz átgondolni a XIX. és a XX. század haladásba vetett hitének és szorgalmának minden szennyét felfedezni, összeszedni és baleset-mentesen eltakarítani. Természetesen mindig voltak, akik az ilyen munkát piszkos, zajos, büdös munkafolyamatoknak látták és ellenezték. Mindig voltak, akik az eltakarítókra azt mondták: ellene vannak a haladásnak!
Haladásnak nevezték nagyeszű emberek a lakótelepeket. Akik ezt kitalálták, kimondták, felépíttették lehet, hogy nem is laktak még olyan házban, ahol saját családjukon kívül más is lakott volna. Ezért azon sem csodálkozhatunk, hogy a Föld túlnépesedése és a szociális kapcsolatok túlkínálata ellen "embertelen" módon védekezünk. Agresszívek vagyunk, magyarán erőszakosak, kihívóak, rámenősek lettünk, vagy éppen ennek ellenkezője, amely nem az agresszió ellentéte, hanem a teljes önfeladás, ami személyiségünk elleni totális jogtalan támadás.
Magyarországi túlnépesedésről nem beszélhetünk, hiszen egyre kevesebben vagyunk. A szűk térben való élet lehetetlenségeinek összezsúfolódás érzetét az együttélés fonákságaiban, egyenlőtlenségeiben kell keresnünk. A városokba, az iparba menekült emberek sokasága nem tanulta meg, legalábbis nehezen szokta meg az újat, a más életvitelt, életformát: az együtt élő városi polgárok szokásait.
A nemzetközi gazdasághoz igazított termelési típus bevezetése, a valóságos igényektől távoli tervgazdálkodás célja, céljai hamis jövőképet alakítottak ki a városlakóvá, munkássá átformált falusi lakosságból.
A népiskolák alapértelmezésében megfogalmazott helyzet megváltozott. A templomok kiürültek, nemcsak azért, mert az egyházi gyülekezetek vezetőit üldözték. A lelkek nem kapták meg a vigaszt, gyermekeik fejlődését nem tudták követni, a család tagjai szem elől tévesztették egymást. Tulajdonosi tudatukat elveszítették. Olyan közösség tagjai lettek, ahol más normák, más közösségi kötelezettségek szabták meg mindennapjaikat. Beszűkült életterületük a túlnépesedés érzetét okozta bennük.
Az egykézés problémakörét már felvető dolgozatok leírták és részben feldolgozták és leírták azt is, hogy milyen lett a megváltozott életkörülmények közé került falusi ember. A városi ember sem cselekedett másként azokban az egykézéses időkben, mert az örökség városon még oszthatatlanabb. A polgár tulajdonosi tudata és a faluközösségtől elszakított birtokosi érzület között a különbség soha nem tűnt el és ha mégis, mindkettő csak erejéből és minőségéből veszített. A falusi közösség tagjai nem vihették magukkal a magukteremtette kulturális és szociális környezetet.
A városi polgárnak meg kellet osztania évszázados harcának vívmányait. A biztosítottság önkormányzati, egészségügyi és hatósági feltételeket megfizető városi ember családi és lakóközösségének túldimenzionált biztonságát kellet feladnia az új környezetbe költözött, költöztetett családokkal. Ők is biztonságra vágyódtak. A már meglévő biztonságot kellett megosztania a városi polgárnak.
A politikai rendszerek megváltozásai sem tették polgárrá - több generáció után sem - a városlakóvá tett falusi embert. Ennek hatása és ennek következménye: a városi polgár veszített urbánusságából. Mindketten vesztettek.
Ez a vesztes-tudat formálta őket agresszívvé és bizalmatlanná. Az agresszió egyik alapja, kiindulási helyzete a bizalmatlanság, amely mételyként ül a lelkeken és szül ezer indulatot. Ezek az indulatok, amelyek feloldására több generáció élete is kevés volt, tették tönkre a család, a közösségek életét. Ennek semmi köze a népi és urbánus ellentéthez, ez a népet, nemzetet nem ismerő intézkedések, határozatok mögött álló politikusok, gazdasági vezetők embertelensége miatt alakult így.
Megoldás: Tartsunk nagyobb távolságot egymás közt, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz!
Dinnyés József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése